Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hangok

2010.01.17

                                      Hangok

 

      Zúg a feje, fáj a torka, remeg a lába, de talpon kell maradnia mindenképp. Mindjárt felforr a leves, már gyöngyözik, halkan zúg a másik lábasban a víz. Nagyon fáradt.

Amikor elvállalta a napi 10 órai szellemi munkát, nem gondolt másra, csak arra, hogy milyen jól jön a családnak a többletjövedelem. A gyereknek negyvenötös a lába. Zoknit, cipőt nehezen és méregdrágán lehet csak kapni rá. Kezdődik az iskola… jön a tél… zakatol, kattog a fejében a sok gondolat: ez is kell, meg ez is kell és még…

     Pattog a füle, mint ahogy hajdanában, gyerekkorában a pásztortáskát csattogtatták szét. Már a szédülés kerülgette, de tartania kellett magát! Be kellett fejeznie a mosogatást! Végre beroskadt az ágyba. lehunyta a szemét. Úgy érezte, a feje akkora, mint egy hatalmas hordó és zúg, csattog, pattog benne minden, mintha egy harctéren lenne. Orra dugult, levegőt csak a száján tudott venni, torka kiszáradt. Lába elnehezült, testét hideg rázta, mozdulni sem tudott.

Percek teltek el így, már majdnem elaludt, kezdett kicsit felmelegedni, a lázcsillapító kezdte kifejteni áldásos tevékenységét, amikor kintről teljes hangerővel beordított a férje:       

-         Süket vagy? Nem hallod, hogy csöng a telefon? Mondtam, hogy fontos hívást várok!     Megmondtam, hogy figyelj és szólj nekem! – harsogta.

                       Tompa mély durranás hallatszik, ahogy mérgében nagy erővel bevágja az ajtót.  A kilincs nyelve élesen csattan a helyére. Nem tud válaszolni. Nincs ereje. Legszívesebben visszaordítana, hogy: - Nézz meg! Figyelj Rám! Vedd észre, hogy beteg vagyok! Ne csak magaddal törődj! – de egy nagyon mély sóhajon kívül más nem jön ki a torkán.

 

      Nem sokára, halkan, finoman nyílt a szobája ajtaja. Elnehezült szemhéjai alól bágyadtan nézte, ki lehet az? Az ajtó nyílása teljesen elsötétült, ahogy ott megállt a fia. Magas, szép szál szorgalmas fiatalember lett belőle.  Most jött haza a munkából. Ijedten szaladt az ágyhoz, szokatlan neki, hogy Márta már fekszik, hiszen még csak fél nyolc van! Letérdelt, megfogta anyja kezét, és kedves, meleg hangon megkérdezte:

 - Mi baj van? Csak nem vagy beteg- és riadtan nézte az éjjeli szekrényen a gyógyszereket.

 -  Ha te már gyógyszert veszel be, akkor komoly a dolog!- állapította meg.

 - Hozzak valamit? – kérdezte gyengéden.

 - Egy csésze teát kérek! – rebegte Márta suttogva. Nem tudja nyitva tartani a szemét.

 A teát nehezen, de elkortyolgatta, lassan elcsöndesedett minden körülötte, mély álomba merült.

Másnap már valamivel jobban érezte magát. Dolgozott.

- Márta! Téged keresnek! – szólt kolléganője és átadta a telefonkagylót.

- Szia! Hogy vagy? Hazaugrottam és láttam, hogy nem vagy itthon az ágyban! Tényleg jól vagy? Ne vigyek neked valamit? Nincs szükséged valamire? – peregtek a kissé aggódó, de enyhe megnyugvást is sugalló kérdések.

Mintha langyos szél simogatná. Egész lényét átjárta a hang kedves, selymesen lágy dallama.   Szeme megtelt könnyel és sírással küszködve válaszolt:

-         Köszönöm nem kérek semmit, de nagyon jól esik, hogy gondoltál rám, fiam.

-         Akkor jó! Szia! Vigyázz magadra anya!

A telefonkagyló halkan koppan, ahogy visszateszi. Mélyet szív az iroda kissé füstös levegőjéből. Sóhajából senki nem tudta, hogy arra gondol, igen, ez hiányzik neki! A törődés, az odafigyelés.

Érezte, tudta, a fiára bármikor számíthat.

 

Magdus

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.